Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Együtt 2014 Mozgalom

2012.11.23

Kedves Honfitársunk!

 


Legutóbbi hírlevelünk óta sok minden történt az Együtt 2014 Választói Mozgalom, illetve alapító szervezetei, a Haza és Haladás Egyesület, a Milla és a Szolidaritás háza táján:

- elindult az első, országos közös akciónk,
- megjelent néhány olyan közvélemény-kutatás, amely a támogatottságunkat mérte, hasonlította össze a mai pártokéval,
- elkészült az a dokumentum, amely az elvi, erkölcsi alapvetéseinket rögzíti,
- illetve egy hónap sem telt el azt követően, hogy október 23-án megalapítottuk az Együtt 2014-et, máris adóforintokból közgépesített lejárató kampányt indult ellenünk, pontosabban a Haza és Haladás Egyesület elnöke, Bajnai Gordon ellen.


Csupán néhány hét, mégis több hónapra elegendő történés-fejlemény. Annyi tehát minden elfogultság nélkül is kijelenthető, hogy az Együtt 2014 Választói Mozgalom színre lépése nem maradt épp visszhangtalan a magyar közéletben. 


Hírlevelünk második számában a fentiekről tudhat meg többet!


Jó olvasást,

Együtt 2014 Választói Mozgalom




Tartalomjegyzék:

1. Az első közvélemény-kutatási eredményekről
2. Az LMP egyedül marad
3. A CÖF lejárató-kampányt indított
4. Országos aláírás-gyűjtési akciónk részleteiről
5. Az Együtt 2014 Választói Mozgalom elvi, erkölcsi alapvetései
6. Eseménynaptár
7. Rólunk írták


A közvélemény-kutató cégek szerint sikerült megszólítani a politikai közepet!

Az Együtt 2014 nem párt, sőt, egyelőre nem is szervezet, hanem szándékosan „nyitva hagyott” együttműködési formája a változást akaró erőknek: közös platform, amelyre széles és hatékony választói összefogás építhető az előttünk álló másfél évben. Olyan összefogás, amely 2014-ben képes lesz leváltani a kormányt, sőt arra is, hogy utána kellő felhatalmazással foghasson neki a rezsim lebontásának, a jogállam megerősítésének és a normális politika új korszakának a megteremtéséhez. Sokszor elmondtuk: nem új, versengő pártra van szükség az ellenzéki oldalon, hanem közös nevezőkre, új együttműködési formára. Ez a szerepfelfogás érdekes helyzetet teremtett a közvélemény-kutatási piacon is. Volt olyan kutatócég, amely arra hivatkozva nem mérte/méri az Együtt 2014 támogatottságát, hogy az nem párt, így nem is összevethető a többi párttal, és volt olyan kutatócég, amely ennek ellenére is megmérte a támogatottságunkat – méghozzá úgy nevezett nyitott kérdés során, amikor az adatközlőnek nem egy felsorolásból kell kiválasztania a számára rokonszenves politikai alternatívát, hanem „fejből”, az emlékeire hagyatkozva.

Az első kutatást a Medián publikálta: itt minden várakozást felülmúló támogatottságot mértek a kutatók, eredményeik szerint az Együtt 2014 – a teljes választókorú népesség 14 százalékos támogatásával – a legerősebb ellenzéki erővé vált. A Milla, a Szolidaritás, valamint a Haza és Haladás Egyesület vezetői hangsúlyozták: „egy mérés nem mérés”, ezekben a számokban az október 23-i rendezvény „utórezgései”, az újdonság varázsa is benne vannak, okkal számíthatunk tehát arra, hogy a következő hetek-hónapok mérései más eredményt produkálnak. Juhász Péter, Kónya Péter és Bajnai Gordon egyaránt azt látta a legfontosabb fejleménynek, hogy:
- a megkérdezettek 61%-a értesült az Együtt 2014 megalapításáról,
- az Együtt 2014-gyel rokonszenvezők közel 40%-a olyan honfitársunk, aki korábban egyetlen pártot sem tudott, vagy akart választani magának!

Mindez pedig azt jelenti, hogy van igény és van lehetőség is arra, hogy a változást akaró oldalon ne a meglévő „tortát” vágjuk egyre több és egyre vékonyabb szeletekre, hanem a tortát süssük nagyobbra.

A Mediánt a Nézőpont Intézet mérése követte: a kormánypárt szellemi hátországához sorolt kutatóintézet adatai szerint – ugyancsak nyílt kérdésre – a válaszolók 7%-a felelt úgy, hogy az Együtt 2014-re szavazna egy most vasárnap esedékes választáson, azaz egy hónapnál is „fiatalabb” mozgalom biztosan bejutna az országgyűlésbe.

Érdekesség továbbá az is, hogy az LMP-vel szimpatizálók többsége – egészen pontosan 62 százaléka – számára elképzelhető volt, hogy a jövőben az Együtt 2014-re szavazzon. Ezek az adatok pedig mind abba az irányba mutatnak, hogy az önmagát gyakran politikai hontalannak érző közép szavazói előtt új alternatíva jelent meg az Együtt 2014 „személyében”.

Ezt támasztotta alá a Szonda Ipsos mérése is: ők ugyan – arra hivatkozva, hogy az Együtt 2014 nem párt – nem mérték a támogatottságunkat, de azt kimutatták, hogy például Bajnai Gordon politikai visszatérése, mintegy 300 ezer olyan szavazót mozgósított, akik korábban nem tudtak, vagy nem akartak maguknak pártot választani.

Az pedig még az erősen kormánypárti kötődésű Századvég friss, november 21-i felméréséből is kiderült, hogy az Együtt 2014 Választói Mozgalommal szimpatizálók közel fele (44%) olyan szavazó, aki korábban a bizonytalanok táborába tartozott. A kutatás mélyebb elemzéséből pedig az is kiderül, hogy zömében olyan középen álló szavazókról van szó, akik korábbi választások során balra, vagy jobbra szavaztak, de nem találtak maguknak tartós, hiteles politikai képviseletet. Ez pedig két dolgot bizonyít: az Együtt 2014 erősödése mögött nem a máshonnan elszipkázott szavazók, hanem az eddig bizonytalan, kényszerűen passzív választók támogatása áll, illetve az, hogy az október 23-án elindult összefogás képes volt megszólítani a jobboldali, csalódott választók egy részét is.

 

Az LMP egyedül marad

A Lehet Más a Politika (LMP) november 17-én fontos, a következő időszak politikai stratégiáját meghatározó kongresszust tartott, ezért az Együtt 2014 a párt vezetőinek küldött levélben hívta a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az LMP-t.

A levél mellékleteként elküldtük a mozgalom erkölcsi, elvi alapvetéseit tartalmazó dokumentumot is (ld. a hírlevél alján), hiszen úgy gondoltuk, az abban foglaltak hasznos segítséget jelenthetnek számukra a helyzet elemzésében, illetve a követendő stratégiai irány meghatározásában.

A csillebérci kongresszuson többórás vita után a delegáltak 84:77 arányban olyan határozatot fogadtak el, amely előre nemet mond a csatlakozásra, de igent a tárgyalási folyamatra.

A kongresszus szűk többséggel meghozott döntése után lemondott a frakció teljes vezetése: a képviselőcsoport-vezető Jávor Benedek, valamint két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely.

Jávor Benedek, a lemondását követő egyik interjúban így foglalta össze a helyzetet: „A kongresszusi határozat ugyan kerek perec tényleg nem zárja ki a tárgyalásokat, de kizárja azt, hogy ennek a végén kormányváltó választási együttműködés jöjjön létre. Másrészt olyan elfogadott stratégia áll mögötte, amely elejét veszi, hogy érdemi tárgyalásokat folytathassunk.”

November 20-án nyilvánosságra került, hogy az LMP 8 parlamenti, és 3 fővárosi képviselője új platformot hozna létre Párbeszéd Magyarországért néven. Ennek kezdeményezői kijelentik: tovább akarják folytatni a párbeszédet az „Orbán-rendszer leváltásában érdekelt szereplőkkel”, főleg az Együtt 2014 választói mozgalommal.

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom alapítószervezetei a következőképpen értékelték az LMP döntését. A csillebérci kongresszuson az LMP nem a választói összefogás sorsáról, hanem saját jövőjéről hozott döntést. Az Együtt 2014 ezért tudomásul veszi és tiszteletben tartja az LMP kongresszusi határozatát, nyitott az érdemi tárgyalásokra, ugyanakkor ál-tárgyalássorozatra, amelynek a végkimenetele előre meghatározott, és amelynek egyetlen célja, hogy végül újból nemet lehessen mondani egymásra, sem ok, sem szükség nincs.A választópolgároknak elege volt az önmagukkal elfoglalt, veszekedős politikai erőkből.

Az Együtt 2014 ezért megtorpanás, vagy irányváltás nélkül folytatja azt, amit október 23-án elkezdett: a választói összefogás megteremtését, a politikai közép képviseletét, amelybe az LMP-vel szimpatizáló választók számára olyan fontos ügyek képviselete is beletartozik, mint az állambiztonsági iratok nyilvánosságának a rendezése, a korrupció elleni küzdelem, vagy Magyarország új energiastratégiájának a megteremtése.

 

A világ leggyorsabb lejárató kampánya?

Két hét sem telt el a Civil Összefogás Fórum (CÖF) bejelentése óta, miszerint néhány száz forintos adományokat várnak, hogy nagyszabású lejárató kampányt indíthassanak Bajnai Gordon volt kormányfő ellen, november második hétvégéjén máris elindult a köztéri kampány.

A CÖF ezek szerint nemcsak a világ leggazdagabb, de egyben a leggyorsabb civil szervezete is: más, halandó megrendelőnek ugyanis lényegesen több idő kell ahhoz, hogy összegyűjtse a köztéri kampányhoz szükséges pénzt, megrendelje a felületeket és le is gyártsa a kreatív anyagokat.

Ez a kampány hazug kampány: másnak mutatja magát, mint ami. A lejárató akció mögött ugyanis a kormánypártok állnak, a hirdetések költségeit pedig adóforintjaikkal – akaratuk ellenére – olyan emberek is finanszírozzák, akik mindennapi vesztesei az Orbán-rezsimnek.

A kampány célja az emlékeztetés, az utcára került hirdetéseket látva azonban úgy tűnik, a CÖF megbízói nagyon is feledékenyek. Bajnai Gordon kormányzati szerepével kapcsolatban ugyanis elfelejtették arról tájékoztatni a választópolgárokat, hogy – a többi között:
- Magyarország Bajnai Gordon kormánya idején az uniós pénzek lehívásában, felhasználásában a legsikeresebb országok közé tartozott a régióban,
- a válságkezelő kormány munkája nyomán a GDP-arányos államadósság növekedése megállt,
- 5%-kal csökkentek a munkaadói járulékok, ezzel 400 milliárd forintot hagyva a vállalkozásoknál,
- az szja-csökkentés miatt pedig több mint 3 millió adózó, a munkavállalók 90%-a jövedelme nőtt.

A fentiek elismerése nélkül a kampány nem lehet másnak látni, mint politikai hátsószándékból elkövetett karaktergyilkossági kísérletnek.

A hazugság azonban nem válik igazsággá attól, hogy közpénzből sokszorosítják. Az igazság ugyanis az, hogy Magyarország ma összetettebb és mélyebb válságban van, mint két esztendeje, az emberek pedig gyökeres, valódi változást akarnak.




 

Országos, közös akciót indítottak az Együtt 2014 Választói Mozgalom alapító szervezetei!

November 8-án országos aláírásgyűjtő akciót indítottunk. Ennek során egy, a választói összefogás céljait támogató nyilatkozat aláírására kérjük fel Magyarország demokrata, hazáját szerető polgárait, akik ezzel a gesztussal is ki szeretnék fejezni azt, hogy kormányváltásnál is többet, a most épülő rezsim lebontását és új politikai korszakot akarnak Magyarországon.

A szöveg - amelynek aláírására kértük (kérjük!) honfitársainkat - az Együttműködési Megállapodás preambulumának szerkesztett, rövidített változata. Az aláírásgyűjtő akció célja az, hogy a választói összefogásba, az annak megteremtését célzó folyamatba be tudjuk vonni azokat a honfitársainkat is, akik:
- magánemberként nem tudnak csatlakozni az Együtt 2014 Választói Mozgalomhoz, hiszen abban szervezetek kötnek egymással megállapodást,
- nem tudnak még csatlakozni a Haza és Haladás Egyesülethez, vagy a Millához, hiszen azok még bejegyzés alatt állnak,
- nem akarnak sem régi, sem új politikai szerveződéshez csatlakozni, de ki akarják fejezni az egyetértésüket a kormányváltás, a rezsim lebontása és a korszakváltás céljaival.

Ha Ön még nem írta alá a választói összefogást támogató nyilatkozatot, ezt kétféleképpen is megteheti.
- Személyesen, valamelyik, a Magyar Szolidaritás Mozgalom által szervezett kitelepülés helyszínén (a kitelepülések pontos időpontjaiért és helyszíneiért, kérjük, görgessen lejjebb).Vagy: http://www.szolidaritas.org/files/1/kitelepulesek.pdf
- Az interneten, a http://www.peticiok.com/egyutt2014 címen. Ezen az oldalon elolvasható az a választói összefogást támogató nyilatkozat, illetve feltűnik azoknak az ismert, közéleti személyiségeknek is a névsora, akik elsőkként fejezték ki támogatásukat a nyilatkozatban leírt célokkal. Az online nyilatkozat aláírásához a név, a településnév és az e-mail cím megadásán kívül más adatra nincs szükség sőt, az aláírók maguk dönthetik el azt is, támogatásuk tényét nyilvánosságra akarják-e hozni, azaz publikussá teszik-e az aláírásukat, vagy sem. Az összefogást támogató nyilatkozat aláírását a ’Petíció aláírása’ gomb megnyomásával lehet véglegesíteni. (A szó jogi, hagyományos politikai értelmében nem petícióról van szó: az aláíróknak személyes adataikat nem kell megadniuk és az összegyűlt aláírásgyűjtő íveket sem a törvényhozásnak, sem a végrehajtó hatalomnak nem adjuk át.)

A november 8-án indított akció keretében több mint 3 ezren személyesen, több mint 19 ezren pedig az interneten írták alá a nyilatkozatot. Az akció azonban még folytatódik, a támogatók száma pedig óráról-órára nő!




 

Elkészült az erkölcsi, elvi alapvetéseinket rögzítő dokumentum!

Az Együtt 2014 megalapításának másnapjától kaptunk kérdéseket arra vonatkozóan, milyen szempontok alapján akarunk programot alkotni, illetve együttműködni más szervezetekkel – legyen szó civil szerveződésről, vagy politikai erőről.

Juhász Péter, a Milla Egyesület, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom és Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke egyaránt úgy fogalmazott: az első hetek legfontosabb teendői közé tartozik az Együtt 2014 alapelveinek megalkotása és elfogadása, hiszen ez a dokumentum lesz az alapja azoknak a tárgyalásoknak is, amelyeket a csatlakozni szándékozó szervezetekkel kell folytatni. Valamint 2014 után ugyancsak ezek az alapelvek alkothatják a jó kormányzás programjának alapját is.

Szerkesztett, kivonat a dokumentum legfontosabb téziseiből:

Nemzeti összetartozás
Magyarország mára elszigetelődött a világban, hogy szégyenkeznünk kell a kormányunk miatt. Fiatal honfitársaink legjobban képzett és leginkább vállalkozó kedvű tagjai közül aggasztóan sokan az országon kívül keresik és találják meg a boldogulásukat.
Nem olyan országot akarunk magunknak és a gyermekeinknek, ahová egyszer talán érdemes lesz majd visszatérni, hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenekülni. (…)
A szekértáborok háborúinak meghaladásával új nemzeti egységet kell létrehoznunk. Előbb vagyunk magyarok és európaiak, mint ilyen, vagy olyan világnézetű, politikai meggyőződésű polgárok.
A nemzetből senkit nem lehet kirekeszteni vagy kiátkozni, ellenfeleink ugyanúgy részei a politikai közösségnek, mint mi, magunk – magyarságunk összeköt minket, nem pedig elválaszt.

A múlt feltárása, történelmi traumák
Erkölcsi kötelességünk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a „testvérgyilkosságokra”, ahol magyar magyarnak volt az árulója, hóhéra (Vészkorszak, kommunista diktatúra): az oktatás legfontosabb feladata éppen az, hogy e nemzeti tragédiák soha többé ne történhessenek meg.
A történelmi traumák feldolgozásához csak az emlékezésen, a bűnvalláson és a múlt – közmegegyezésen alapuló – lezárásán keresztül juthatunk el. Éppen ezért nem halogathatjuk tovább azt sem, hogy – húszéves adósságot törlesztve – az állambiztonsági iratok nyilvánosságában is áttörést érjünk el.

Határon túli magyarok, kettős állampolgárság
Magyarországnak kötelessége, hogy kifejezze az elszakított országrészeken élő magyarokkal való nemzeti összetartozását. A kettős állampolgárság jogintézménye új fejezetet nyitott a nemzeti összetartozás kérdésében. A határon túl élő magyarok újabb jogfosztása ezért nem lehet célja egy új politikai korszaknak.

Népesedési kihívások, nők esélyegyenlősége, családon belüli erőszak
A magyarság aggasztóan fogy. Ezt a folyamatot le kell lassítani, meg kell állítani, vissza kell fordítani – ez a legelemibb nemzeti érdekünk! Ezzel ellentétesen cselekszik az, aki különbséget tesz gyermek és gyermek, család és család között. A társadalom minden olyan egysége, amely családként funkcionál, méltó a közösség támogatására; a családon belüli erőszakkal szembeni védelem pedig mindenkit megillet: az nem múlhat senkinek a gyermekvállalási hajlandóságán vagy képességén.
Olyan társadalmat akarunk építeni, amelyben a nők nem kényszerülnek választani a szakmai pályafutás és az anyaság között.
Hiszünk abban, hogy a nők esélyegyenlőségének megteremtése az élet minden területén, így – a többi között – a munkaerő-piacon is, a leghatékonyabb eszköz az állam kezében annak érdekében, hogy Magyarországon újra egyre több gyermek születhessen.

Kultúrharc megszüntetése, nemzeti kultúra
A közéletünket ma jellemző kultúrharcra nincs sem ok, se szükség. A nemzet kultúráját senki sem határozhatja meg erővel, hatalmi szóval. Mi olyan politikát képviselünk, amely érti és büszke arra, hogy a magyarságon belül számtalan egymás mellett élő, egymást gazdagító és ösztönző kulturális törekvés van jelen, amely mind együtt alkotja nemzeti kultúránkat.

A jogállam újjáépítése, megerősítése
A jelenlegi kormánytöbbség a jogalkotási tevékenységével és a független intézmények pártkatonákkal, egypárti delegáltakkal való feltöltésével frontális támadást intézett a hatalom jogállami korlátai ellen.
Alapvető feladatunk a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállítása. Ennek során azonban nem eshetünk abba a hibába, hogy ellentétes politikai előjellel, de ugyanúgy pártkatonákat és egypárti delegáltakat választunk a független intézmények élére: véget kell vetni a zsákmányszerző politikai gondolkodásnak Magyarországon.
Helyre kell állítani az alapvető jogok európai szintű védelmét és az Alkotmánybíróság hatáskörét! Az államnak magának is részt kell vállalnia a plurális, szabad és a hatalmat ellenőrizni képes szabad sajtó működési feltételeinek megteremtésében.
Az új korszak jogi-politikai kereteinek kialakítása csak jogállami eszközökkel valósulhat meg, hiszen semmilyen cél nem szentesíthet olyan eszközöket, amelyek ellentétesek a demokratikus eszményekkel, jogállami hagyományainkkal.
Szükségesnek tartjuk azt is, hogy lehetővé tegyük az új korszak alkotmányos kultúrájának népszavazással történő megerősítését.

Munkavállalók jogai
Magyarországon újra érvényt kell szerezni a magántulajdon és a szerzett jogok alkotmányos védelmének, helyre kell állítani a munkavállalói jogok törvényes garanciáit és az érdekegyeztetés hatékony intézményrendszerét (indokolás nélküli felmondás, sztrájkjog, új Munka Törvénykönyve).

Állam és polgára közötti bizalom, politikusok erkölcsi felelőssége
Ahhoz, hogy az állam és polgára, a politikus és választója közötti bizalmat újraépítsük, olyan politikai kultúrára van szükség, amelyben a becstelen, tisztességtelen, vagy törvénytelen politikusi szavaknak és cselekedeteknek világos, elkerülhetetlen következményei vannak, a politikai elit az erkölcsi normák és törvények betartásában mutat példát a társadalomnak, nem pedig azok megkérdőjelezésében.

Önkormányzatiság
Hiszünk abban, hogy a helyi közösség ügyeiben helyben kell dönteni. Az esztelen kormányzati centralizáció nem eredményez magasabb szolgáltatási színvonalat, csak felesleges bürokráciát hoz helyette. Helyre fogjuk állítani ezért az önkormányzatok autonómiáját azzal, hogy ahol az önkormányzat nem képes ellátni a feladatait, ott lehet szerepe a központi kormányzat nagyobb szerepvállalásának.
A járásokat a kormányzati alárendeltségből az érintett települési önkormányzatok irányítása alá helyezzük. Így a járásoknak lehet elsődleges szerepe a közszolgáltatások szervezésében, az állami szerepvállalásra pedig csak különleges helyzetekben lehet szükség.

Átláthatóság, korrupcióellenes elkötelezettség, erős civil kontroll
A politikai iránti bizalom helyreállításához a korrupció területén is áttörést kell elérni; ennek egyik eszköze az, hogy az állam működése, a közpénzek felhasználása felett – törvény által garantált és érdemi – civil kontrollt biztosítsunk.
A magyarországi korrupció egyik fő okát szinte mindenki a megoldatlan pártfinanszírozásban látja. A demokrácia működtetésének forrásait – akár átmenetileg népszerűtlen intézkedésekkel is – legálisan kell biztosítani, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy a korrupció pártfinanszírozási célja senki számára nem nyújt védelmet a jogi felelősségre vonás alól.
Biztosítani kell a közbeszerzési pályázatok, ajánlatok és szerződések teljes nyilvánosságát. A közbeszerzés szabályozását a korrupciós kockázatok kiszűrése érdekében módosítani kell: az ügyeskedések lehetetlenné tételével minden esetben a legkedvezőbb ajánlatnak kell nyernie.
Az állami vagyon, mindenekelőtt a termőföld hasznosítása során nincs helye a titkolózásnak: teljes átláthatóság mellett történhet csak a pályáztatás. A korábbi jogsértéseket a jogállami garanciák mellett orvosolni kell.

Haladás, gazdasági felzárkózás
Magyarország gyarapodásának zálogát a magántulajdon védelmén alapuló piacgazdaságban látjuk. A gazdaság fejlesztése, a verseny erősítése mellett az államnak azonban érdemi feladata van a monopóliumok és a közszolgáltatók feletti erős piacfelügyeleti kontroll, illetve a fogyasztóvédelem működtetésében is.
Magyarországnak és a magyar családoknak, illetve vállalkozásoknak nem az az érdeke, hogy az állam fölszámolja a piacgazdaság sikeres működtetéséhez szükséges bizalmat, hanem az, hogy a piaci folyamatokat szabályozza.

Új fejlesztéspolitika
Uniós tagságunk történelmi lehetőség arra, hogy hazánk felzárkózzon Európa fejlettebb, sikeresebb feléhez, de arra is, hogy Magyarország szociálisan és gazdaságilag leszakadóban lévő fele csatlakozzék, az ország sikeresebb, gyarapodóbb feléhez.

Szolidaritás: esélyteremtő állam, oktatás és szakképzés
A mindenki számára hozzáférhető, jó minőségű, verseny- és piacképes tudást adó oktatási, szakképzési rendszer kínálhatja az egyik leghatékonyabb felemelkedési csatornát a magyar társadalomban.
Az egyenlő méltósággal és az esélyegyenlőséggel összeegyeztethetetlen a szegregált oktatás.
Magyarországnak olyan oktatási rendszerre van szüksége, amely a fiatalokat a nemzeti hagyományok és kultúra, illetve a klasszikus európai műveltség elsajátítása mellett digitális írástudással, a modern életvezetéshez szükséges gazdasági alapismeretekkel és az öntudatos, szabad polgári léthez szükséges jogi-politikai műveltséggel is felvértezi.
A felsőoktatásba járó fiatalok számát mindezért nem csökkenteni, hanem növelni kell: minden társadalmi réteg számára képességei és nem anyagi helyzete szerint kell elérhetővé tenni a diploma megszerzésének lehetőségét. A felsőoktatás terheinek viselésében az államnak, az üzleti szférának és az egyénnek is igazságos és ésszerű arányú felelősséget kell vállalnia.

Védelem a leszakadással szemben, az újrakezdés esélye mindenkinek
Az előrejutás, a leszakadás elleni védekezés egyéni, családi erőfeszítést is igényel, de ehhez – elsősorban szolgáltatások nyújtásával – a közösségnek is támogatást kell adnia. Mindehhez a társadalom – az adórendszer progresszív elemein keresztül – nagyobb arányú hozzájárulást várhat el tehetősebb tagjaitól, mint azoktól, akiknek elvitathatatlan szüksége van az állam, a közösség támogatására.

Egyenlő emberi méltóságot! – a mélyszegénység csökkentése
Az emberi lét alapvető feltételeit mindenki számára biztosítani kell: az éhezés, a fagyhalál és a hajlék nélküliség a 21. században éppúgy nem elfogadható, mint az, hogy akárcsak egyetlen magyar gyermek is éhesen menjen iskolába, vagy feküdjön le a nap végén.
A magyar társadalom fenntartható fejlődésének sorskérdése a magyarországi romák sikeres integrációja, bevonása a közösség életébe. A magyar társadalom erkölcsi és gazdasági érdeke is az, hogy a hátrányos helyzetű roma honfitársaink tömegei egy nemzedéken belül – minden tekintetben – felzárkózzanak a többségi társadalomhoz: e felzárkózási folyamat felgyorsításában, sikerre vitelében az államnak megkerülhetetlen felelőssége van.

Kiszámítható nyugdíjaskor, újrakötött nemzedéki szövetségek
Amikor a hatalom mai birtokosai magyarok százezreinek a magán megtakarításait kobozták el, államosítva a magánnyugdíj-pénztárak vagyonát, akkor azzal nemcsak súlyos, a munkahelyteremtő befektetőket elriasztó normasértést követtek el, de egyúttal felmondták az aktív és inaktív nemzedékek közötti közmegegyezést is. Ez a lépés pedig súlyosan veszélyezteti a nyugdíjrendszerünk fenntarthatóságát: a fiatal és idősebb nemzedékek közötti együttműködést ezért a változást akaró erőknek újra meg kell erősíteniük Magyarországon.

Európa és az euroatlanti szövetségi rendszer
Magyarország helye nem a periférián, hanem a centrumban van. Érdekalapon természetesen együttműködünk más államokkal is, de a nemzeti becsülettel ekkor sem kufárkodhatunk.
A globális versenyben az európai államok egymásra vannak utalva, csak együtt lehetnek sikeresek: a hatékony szövetségekben való részvételre, az államközi, regionális együttműködésekre azonban csak a stabil, megbízható országoknak van esélyük. Megbízhatatlan szövetséges hírében álló, a közösségnek hátat fordító ország bukásra van ítélve. Magyarországot ezért újra szavahihető, megbízható szövetségesévé kell tenni az euroatlanti szervezeteknek, hogy hazánk ismét visszakerülhessen az európai és észak-atlanti világnak azokba a döntéshozatali folyamataiba, ahol a nemzeti érdek hatékonyan érvényesíthető.

A teljes dokumentum elolvasható itt.



 

Ki, hol, mikor?
A közeljövő eseménynaptára

2012. november 22.
Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke a dorogi Haladó Demokraták Asztaltársasága „Művészet, Kultúra, Közélet” című rendezvényének vendége lesz 2012. november 22-én, csütörtökön 17 órakor.Helyszín: József Attila Művelődési Központ (2510 Dorog, Otthon tér 1.)

2012. november 23.
Szolidaritás Mozgalom – Térségi Lakossági Fórum: 2012. november 23., 17 óra. – Szeghalom, Tildy utca 2. (Művelődési Ház)


 

2012. november 29.
Szolidaritás Mozgalom: 2012. november 29. 16-17 óra – Eger, Dobó tér
Demonstráció az egri közgyűlés döntése ellen, amely megvonta a helyiek véleménynyilvánítási jogát. A demonstráción részt vesz Kónya Péter. A téren Együtt 2014 támogató aláírások gyűjtése is lesz.


2012. november 29. 17:30: Szolidaritás fórum az okatatáspolitikáról

Résztvevők: Bitó László, Kónya Péter, Mendrey László, Csákó Mihály
Helyszín: Eszterházy Károly Főiskola „B” épület (Egészségház utca 4.)


Kitelepülések országszerte, ahol lehetőség van arra, hogy az emberek aláírásukkal támogassák az Együtt 2014 Választói Mozgalom célkitűzéseit.
http://www.szolidaritas.org/files/1/kitelepulesek.pdf



 







 

2012. november 30.: SzoliEst a külpolitikáról. Meghívott vendég Dunay Pál. https://www.facebook.com/events/448446138535276/


 

Rólunk szól
Válogatás az Együtt 2014-gyel kapcsolatos „médiatermésből”
 

Szükségünk van egymásra
"...máris kétfrontos támadás indult a Milla ellen.” http://www.millamedia.hu/2012/11/12/szuksegunk_van_egymasr/


Bajnai: örülök, hogy az arcommal reklámoznak a BKV járművein

Bajnai Gordon szerint az LMP-nek van gerince. A korábbi miniszterelnök az ATV-ben azt mondta, nem csalódott a párt őket elutasító döntése miatt, de nem egészen érti azt. Az Együtt 2014 számára továbbra is a pártot választani nem tudók elérése az első számú cél, újabb szervezettel csak tavasszal bocsátkoznak tárgyalásba. Interjú az ATV Egyenes beszéd című műsorában (2012. november 19.)
http://atv.hu/cikk/20121119_bajnai_orulok_hogy_az_arcommal_reklamoznak_a_bkv_jarmuvein


Kónya Péter az első közvélemény-kutatási eredményekről:

http://atv.hu/cikk/video-20121107_konya_peter


Vita a formálódó együttműködésekről, a politikáról, jobbról és balról – Juhász Péter (Milla) és Csizmadia László (Civil Összefogás Fórum)

http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=200&v_id=16615


„Ajtóról ajtóra, házról házra” – Bajnai Gordon interjúja a Millamédián

Bajnai Gordon a Millamédiának beszélt az újkori magyar történet fájó és begyógyítatlan sebéről, a 2006-os eseményekről, amelyekkel kapcsolatban elmaradt a korrekt elszámolás, felelősség vállalás mindkét oldalon. Az Együtt 2014 választói mozgalom egyik alapítója, a szakpolitikák kidolgozásán két éve dolgozó Haza és Haladás Egyesület elnöke járja az országot, mert fontosnak tartja, hogy az apátiába zuhant választókhoz eljusson: hogy ha van összefogás, van remény az Orbán-rezsim leváltására.
http://www.millamedia.hu/2012/11/15/bajnai-gordon-ajtorol-ajtora-hazrol-hazra/

...és a MillaMédia közönségkérdései: 

http://www.facebook.com/sajtoszabadsagert/timeline/story?ut=61&wstart=
1351753200&wend=1354348799&hash=-726579736142031855&pagefilter=3&ustart=1


Bajnai Gordon a döntés magányáról, karaktergyilkos praktikákról

http://www.168ora.hu/itthon/bajnai-gordon-dontes-maganyarol-karaktergyilkos-
praktikakrol-105661.html


Egyre szaporodnak országszerte a Szolidaritás Mozgalom helyi csoportjai. Most az USA-ban is alakult egy csoportunk.

Facebook-oldaluk:
https://www.facebook.com/pages/The-Hungarian-Solidarity-Movement-USA/279903122127438


Juhász Péter a 4K nem-jéről 
http://atv.hu/videotar/20121114_a_4k_nemet_mondott_a_bajnai_mozgalomnak


Kedves LMP!

"...az LMP képviseli legkövetkezetesebben azt az álláspontot, amit mi is osztunk: nem elég csak az Orbán-kormányt leváltani..."
http://nemtetszikarendszer.blog.hu/2012/11/15/kedves_lmp


Lehet más a mérce?

„Van-e olyan mérce, amely alapján lehet együttműködni a jogállam lebontásában résztvevő Ángyán Józseffel, s amely alapján Bajnai Gordonnal túl problematikus? Vajon a jogállam leépítésében vállalt aktív szerep jobban felvállalható az LMP számára, mint az, hogy valakivel nem értenek egyet bizonyos gazdaságpolitikai kérdésekben?”
http://www.millamedia.hu/2012/11/18/lehet-mas-a-merce/


Ezt is elviszem magammal – Kistehén – Zene!

Az élő felvétel október 23-án készült a Milla-tüntetés színpadán.
http://www.millamedia.hu/2012/11/03/ezt-is-elviszem-magammal-kistehen/



 

Elérhetőségeink

http://www.egyutt2014.hu/ 

http://www.facebook.com/egyutt2014

A Magyar Szolidaritás Mozgalom webhelyét itt találja. 

A bejegyzés alatt álló Milla Egyesület híreiről és eseményeiről itt találhat részletes információkat. 

A bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesülettel pedig itt léphet közvetlenül is kapcsolatba.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.