Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Együtt 2014 kormányértékelése

 Együtt 2014 kormányértékelése

 

Bajnai Gordon beszéde

Változást akaró Honfitársaim, Kedves Barátaim!

Azért jöttünk ma össze, hazafiak és demokraták, mert egy normális országban szeretnénk élni. Ragaszkodunk a hazánkhoz. És tisztában vagyunk a jogainkkal. Ezért, ha egy kormány rosszul végzi a dolgát, akkor mi nem hazát akarunk váltani, hanem kormányt. Ez a kormány pedig rosszul végzi a dolgát, mi tehát leváltjuk! Orbán Viktor rezsimjének mennie kell, hogy a magyarok milliói maradhassanak és boldogulhassanak – a szülőföldjükön, a hazájukban!

Van, aki már nem lát más megoldást arra, hogy normális országban éljen, mint hogy vesz egy fapados repülőjegyet, és kivándorol egy másik országba. Dolgozni, vagy akár élni is. 500 ezren már megtették. Kétszer annyian, mint ’56 után…

Ez a félmillió ember közel negyedszázadnyi népességfogyásnak felel meg. Közel negyedszázadnyi magyart veszítettünk néhány év alatt… Ezért ma nemcsak arról kell beszélnünk, hogyan küldjük el a kormányt. Hanem arról is, hogy hívjuk vissza azokat, akik az elmúlt 2 évben elmentek innen.

És legfőképpen arról: hogyan tesszük Magyarországot olyan országgá, ahova nemcsak visszatérni lesz jó egyszer, de maradni is. Maradni és boldogulni mindannyinknak!

2014 után Magyarország fontos üzenetet küld majd minden magyarnak. Minden magyarnak, akit a kilátástalanság külföldre kergetett; meg annak, aki maradt, de boldogulni nem tud: Gyere haza, maradj itthon! – így hangzik az üzenetünk. Gyere haza, van itt jövőd! Ezt üzeni majd az új kormányprogram.

Kedves Barátaim!

Az életnek vannak biológiai feltételei, mint a víz meg az oxigén. De vannak lelki feltételei is, például a remény. A remény, hogy a munkának, a küzdésnek van értelme, hogy a változás jót is hozhat, nemcsak rosszat. Hogy a gyerek többre viheti, mint a szülő: kitörhet abból, amibe született.

Remény nélkül nem lehet emberhez méltó életet élni. A remény ugyanis a holnap sikerébe vetett hit. Ebben nem tudnak már hinni azok, akik az elmúlt két évben elmentek a hazájukból.

És ennek az elveszett reménynek a visszaadásában hiszek én. Erről akarok ma beszélni nektek. És azt szeretném, ha erről beszélnétek majd Ti is, amikor hazamentek. Ezért vagyunk ma itt. Visszaszerezni Magyarországnak a reményt!

Barátaim!

Amire vállalkozunk, nagy felelősséggel jár. Az emberek reménye nem játék. A Fidesz 2010-ben azzal nyert, hogy sok csalódás után újra reményt ígért Magyarországnak. Egy jobb és nyugodtabb élet reményét. De ma már csak a fizetett statiszták nem látják, hogy ez az ígéret beteljesületlen maradt. Vagy eleve hazugság volt.

Ez a kormány nem tudta kihasználni a remény erejét. Nem tudta munkára fogni. Eltékozolta.

Ez Orbán Viktor legnagyobb felelőssége. Reményt kínált, de reménytelenséget hozott. Az az ember, aki valaha a rendszerváltás jelképe volt, ma annak a rendszernek a jelképe, amelyet le kell váltanunk.

Az Orbán-kormány a reménytelenség kormánya! Ezért a mi feladatunk most az, hogy megépítsük és győzelemre vigyük a remény koalícióját. Mert a remény mindig legyőzi a reménytelenséget! És mi éppen ezért fogjuk legyőzni az Orbán-rezsimet!

Barátaim!

A magyarok normális országban akarnak élni. Olyanban, ahol az élet nem a politikáról szól. Hanem a politika szól végre az ő életükről. Olyan országban, ahol szombat délután nem politikai nagygyűlésre kell járniuk, hanem meccsre, moziba, színházba… Például, a Nemzetibe.

Magyarország azonban ma nem ilyen hely. Kifordította önmagából a megosztó politika. Tönkretette a rossz kormányzás.

Tudják ezt a diákok, akik abban sem lehetnek biztosak, hogy szeptemberben elindul-e majd a szak, amelyre éveken át készültek. És tudják ezt a szüleik is, akik szoronganak: vajon bírják-e majd fizetni a tanulmányok árát, vagy belerokkan az egész család…

Tudják ezt az államosított tanárok, akik januárban hiába várták a jogos járandóságukat. Pénz helyett rakodómunkások jöttek, akik elvitték a bútorok egy részét, a nyomtatót, a számítógépet. Mert a Klebelsberg Központnak szüksége volt rájuk.

Tudják ezt a munkanélküliek, akiknek átlagosan másfél évükbe telik, mire újra találnak maguknak munkát. És közben a kormány három hónapra zsugorította a segély idejét. másfél év küszködése áll szemben 3 hónap törékeny biztonságával. Ezt adta Magyarországnak a reménytelenség kormánya.

Tudják ezt a minimálbérből élők, akik ma 11 ezer forinttal több adót fizetnek havonta, mint 2010-ben a válságkezelő kormány idején – ugyanakkora bérből.

Tudják ezt a közmunkások, akiknek a kormány azt üzente: a minimálbérnél is van minimálisabb: meg lehet élni havi 47 ezerből is…

Tudják ezt a vállalkozók, akik a növekvő közterhek és elapadó hitelek miatt újabb és újabb embereket kénytelenek elbocsátani. Akiknek nemrég 22 ezer forintért újra meg kellett adniuk a lakcímüket, meg az édesanyjuk nevét, különben több százezres bírsággal néztek volna szembe.

Tudják a devizahitelesek, akik minden reggel rémülten nézik, hogy zuhan egyre mélyebbre a forint, és ma már háromszázzal szorozzák meg minden adósságukat…

Tudják ezt az egyetemisták, akiket a kormány már az alkotmányban kíván röghöz kötni, mint egykor a jobbágysággal tették a mai urak elődei. Ők hétfőn az utánuk jövő generációért is tüntetnek. Nagyra tartom a szolidaritásukat és mi is szolidárisak vagyunk velük!

Tudják ezt az Éhségmenetben a város felé közeledők, akiket innen is üdvözlök és kitartásra buzdítok! Szeretném, ha tudnák: szolidárisak vagyunk velük!

És tudják ezt a nyugdíjasok, akik a csökkentett rezsit adóval terhelt sárga csekken fizetik be. És akik aztán a boltban drágábban veszik a kenyeret, mert a pékek rezsijét viszont felemelte a kormány.

Tudja ez ma már mindenki. Tudják, hogy a valódi rezsicsökkentéshez a „rezsim csökkentése” vezethet csak el.

Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt hónapokban azt is megtanultuk, hogy a rezsim megoldások helyett mindig csak bűnbakokat talál.

Tudjátok, október 23-a után azt mondtam a gyerekeimnek, most egy darabig majd kevesebbet látjátok az apátokat… De végül nem így lett. A gyerekeim ugyanis busszal járnak. És én ott vagyok a buszok hátulján. Ott a hirdetőoszlopokon, az óriásplakátokon, az újsághirdetésekben. Többet látnak, mint korábban!

Tulajdonképpen megtisztelő, hogy az Orbán-Simicska kettős eddig több mint 200 millió forintot fordított az ismertségem növelésére. Csak hát, rossz tudni, hogy ezt közpénzből teszik. De a hirdetőtáblák bevétele a Simicska-birodalmat erősíti. Úgy látszik, van, akinek még a lejárató kampányok is extraprofitot jelentenek.

Persze nem olyan vicces ez. Mert, ha a gyerekeim elolvassák ezeket a hirdetéseket, akkor hazugságokat látnak. Hazugságokat az édesapjukról.

Olyasmiket, amiket sosem tettem meg. Olyasmiket, amiket nem tervezek megtenni. És olyasmiket, amiket Orbán Viktor tett meg, nem én!

Ha Orbán Viktor engem tekint kihívójának, ha tart tőlem: megértem. De fölösleges dolog álcivilek báránybőrébe bújni.

Jöjjön az Elnök úr és bizonyítsa be, ha tudja, hogy a minimálbér ma többet ér, mint 2 éve!

Bizonyítsa be a fideszes településeken élő embereknek, hogy én akarom bevezetni az ingatlanadót: és amit a házért, a kertért most fizetnek, csak képzelgés – tündérmese!

Mondja el Magyarország polgárainak, hogy kik tették le azoknak a fejlesztéseknek az alapköveit, amelyeknek a szalagjait ma ő vágja át!

És mondja el azt is: 3 év múlva lesz-e szalag, amit bárki is átvághat? Lesz-e gyár, új munkahely, amit felavathatunk?

Mesélje el azt is, milyen volt Kecskeméten Mercedest vezetni! És ne felejtse el hozzátenni azt se: melyik kormány idején épült az a gyár. Mikor volt az, amikor a befektetők még jöttek ide, nem pedig mentek innen?

Mutassa be, hogy a mi nemzedékünknek majd miből fizeti ki az állam azt a másfél havi nyugdíjat, amit a nyugdíjpénztárak államosításával elégetett!

Orbán Viktor egy másik Magyarországot látna, ha nem csak a saját tévéjét nézné. Ha nem csak a saját rádióit hallgatná és nem csak a saját újságjait olvasná. (Igaz, egyre nehezebb a dolga, hiszen alig maradt már tőle független médium.)

Ezért hívom, a pozíciója iránti illő tisztelettel, hogy – ha már így megszólított – akkor jöjjön el, akár a saját tévéjébe és tegyük tisztába a tényeket és a hazugságokat! Álljon ki velem, és én majd szembesítem ezzel a másik Magyarországgal. Az igazi Magyarországgal!

Kedves Barátaim!

Tudom, sokan mondják, technokrata vagyok. Vajon mire gondol, aki ezt mondja?

Hogy szakember vagyok? Olyan, aki a politika belterjes világán kívül, a való életben, éles helyzetekben nőtt föl? Ott vált vezetővé? Ez igaz. Ezt vállalom.

Hogy nem vagyok hajlandó gyűlölni az ellenfeleimet? Hogy engem csak az érdekel, mit mond a másik, és miért mondja. Nem pedig az, hogy ki fia-lánya, honnan jött és kire szavaz, miben hisz? Igaz. De szerintem ez kell ahhoz, hogy megértsük egymást és véget vessük a süketek párbeszédének.

Hogy számomra minden csak üres szó addig, amíg valaki józan számításokat nem tesz mellé? Hogy nekem attól még nem szakpolitikai program valami, ha egy párt azt írta a borítólapjára? Ez igaz, nekem bizony minden ígéret mögé fedezet is kell. Forintra-fillérre kiszámolt terv arról, hogyan jutunk A-ból B-be. Jó szándékú kritikusaim sokszor vitatkoznak velem emiatt. „Gordon, nem kell a sok aprómunka. Állj ki holnap három hangzatos ígérettel és mondd azt, hogy ez a programod. Senkit sem érdekelnek a részletek, csak a kommunikáció. Mondd, hogy kész a program és akkor kész a program.”

Én nem vagyok hajlandó így politizálni. Egyrészt azért nem, mert az elmúlt húsz évben túl sokan, túl sokszor politizáltak így. És látjuk, bele is rokkant az ország. Másrészt azért nem, mert nem vagyok ilyen. Én hiszek a tényekben és a szakértelemben. Hiszek abban, hogy a józan tettek fontosabbak a hangzatos szavaknál. A politikában sem bal-, vagy jobboldali megoldásokban hiszek, hanem abban, ami működik, ami megoldásokat hoz.

Ha ezt hívják technokratának, vállalom. Az életem arra tanított, hogy a józan észben higgyek. De hiszek az álmokban is. Az álmom az, hogy Magyarországon újra éled a remény. Olyan hely lesz, ahol a szülők bizakodva néznek a jövőbe, mert úgy érzik, itt érdemes gyereket vállalni. És nemcsak egyet: legalább kettőt-hármat is. Mert van jó iskola és lesz jó munkahely. Csak ott születik sok gyerek, ahol van jövő. És jövő csak ott van, ahol gyerekek születnek.

Hiszek ebben a Magyarországban – amely gyarapodik, nem pedig fogy, mint a mostani. Küzdök ezért az álmomért. A politikába is ezért tértem vissza.

Haza és haladás, Európa és szolidaritás – ez a program, amivel az álmot megvalósíthatjuk!

Hiszek a hazámban, a nemzetemben.

Büszke vagyok az ezer évünkre, de bízom a következő ezer esztendőben is. Mondom újra: egy nemzetnek nincs nagyobb kincse, mint a gyermek. Márpedig a fiatalok nem akkor vállalnak gyermeket, ha a kormány megszégyeníti és megbünteti a nőket, akik csak egy gyermeket szültek. Vagy nem szülhettek egyet sem… Hanem akkor, ha megbecsüli a nőket. Nem kényszeríti őket például arra, hogy válasszanak: anyaság vagy munka.

Anyaság és munka – én ilyen Magyarországban hiszek. Ahol a nők lehetnek sikeres, a szakmájukban megbecsült emberek és jó anyák, egyszerre.

Hiszek a haladásban.

A modernizációban, a szüntelen fejlődésben. Hiszek egy olyan Magyarországban, amely nem bezárja az iskolák kapuit a gyerekeink előtt, hanem megnyitja azokat. Mert tudja jól, hogy az iskola, az egyetem kapuja nemcsak tantermekhez és előadókhoz vezet, hanem a tudás által egy jobb élethez is. És sok magyar ember tudása, ha összekapcsolódik az Magyarországot hosszú időre Európa válságálló, gyarapodó centrumához kapcsolja.

Hiszek Európában, az európai Magyarországban.

Például abban, hogy a nemzeti érdekeinket csak az Európai Unión belül érvényesíthetjük hatékonyan. Szövetségkötéssel, nem pedig gerillaháborúval. És nem is lobogva mindenféle keleti szélnek.

A nemzeti érdek ugyanis nem az, hogy a rossz kormányzás és a felégetett szövetségek miatt elbukjunk több mint 1500 milliárd forintot. Hanem az, hogy elhozzunk Brüsszelből legalább annyit, amennyit az előző kormányok. Ez nemzeti érdek, ezért mindannyiunknak tennünk kell. Ezért mentem el Brüsszelbe én is lobbizni. Ezért örülünk, ha sikerül legalább csökkenteni a veszteségeket. Mert ez közös ügy függetlenül attól, hogy ki van kormányon. És ezeket a pénzeket 2014 után már egy másik kormánynak kell majd hasznosítani, lehívni.

Végül, de távolról sem utolsó sorban: hiszek a szolidaritásban.

Hiszek abban, hogy Magyarország nem lehet olyan hely, ahol az adórendszer a gazdagnak adja azt, amit a szegényebbtől elvett. Ahol, mindenki annyit ér, amennyije van. Mert a magyarok nagy többsége sokkal többet ér, mint amennyije van. Éppen ez a történelmi lemaradásunk. Hogy sokkal többre vihettük volna. Hogy az elmúlt két évtizedben nem hoztuk ki Magyarországból azt, amire hivatott.

És az új hosszú távú nemzeti megállapodás, társadalmi szerződés, amelyet a szolidaritásról és a haladásról 2014-ben megkötünk, arról szó: segítsük a törekvőt, a sorsán jobbítani akarót, hogy gyarapodjon – hogy ötről a hatra jusson.

Nincs ennél sürgetőbb feladatunk. Nemcsak olyan honfitársaink vannak ugyanis, akik az elmúlt két évben elhagyták a hazát. Olyanok is vannak, akik úgy érzik: az elmúlt két évtizedben a hazájuk hagyta el őket – a saját államuk fordított hátat nekik. Magára hagyta őket, például azért, mert szegények.

Félmillió gyermek él szegénységben és ötvenezer gyermek éhezik a mi modern európai országunkban. Ez az igazi botrány, ez valódi szégyen! Még ma – két éve folyamatosan zsugorodó gazdaság mellett – sem vagyunk olyan szegények, hogy ezt tétlenül nézzük, hogy ezt hagyjuk!

2014-et követően úgy fogunk kormányozni, hogy Magyarországon egyetlen gyermek se mehessen éhesen iskolába, egyetlen gyerek se fekhessen le éhesen! Ez a számomra, magyarként, apaként – és most már politikusként is –: becsületbeli ügy. Becsületbeli ügy, amiből nem fogok engedni!

Tisztelt Barátaim!

Az az erő, amely 2010 tavaszán megmutatkozott, még ma is megvan. Az ország még mindig változást akar. Ezért volt fontos nap az a bizonyos október 23-a. A remény napja.

És ezért olyan nagy a felelőssége mindenkinek, aki ezt az új reményt képviseli. Minél több a személyes hitele, annál nagyobb. Minél magasabb a politikai támogatottsága, annál nagyobb.

Menjünk sorban!

Az LMP azt ígérte Magyarországnak, lehet más a politika. Ez az ő felelőssége. Az LMP azonban kettétört ennek a súlya alatt. A párt egy meghatározó része azonban vállalta a felelősséget. A párbeszédet a kormányváltásért, a párbeszédet Magyarországért.

Nehéz döntés, felelős magatartás: tisztelem őket ezért. Örülök, hogy néhányan közülük elfogadták a meghívást, és itt vannak ma velünk!

Aztán itt van az MSZP felelőssége. Az MSZP nagy lépést tett október 23-a után. Korábban még abban sem voltak egységesek, hogy kell-e összefogás. Ma már csak az a kérdés a számukra, kikkel és milyen feltételekkel vegyenek részt az összefogásban.

Értem az MSZP dilemmáját. A 2010-es történelmi vereségén nemcsak túllépni akar, hanem tanulni is abból. Ez a régi párt eltökéltnek látszik abban, hogy megújuljon. De még mindig nem tudta lezárni a múltat. Még mindig magával cipel sok olyan terhet, amely szavazók tömegeit tartja távol tőle.

A valóság az, hogy ma milliónyi olyan ember él Magyarországon, aki soha nem lenne hajlandó az MSZP-re szavazni. Ám nagyon is el akarja zavarni Orbán Viktor kormányát!

Az új, választási rendszer arra kényszerít minden felelős politikai erőt, hogy eldöntse az ilyen dilemmákat. Aki nem tud szembenézni a valósággal ma, az nem tudja valóra váltani álmát jövőre sem.

Mert 2014-ben nem egyszerűen kormányváltásra lesz szükség. Szükség van arra is, hogy vége legyen mindannak, ami az elmúlt negyedszázadban tévútra vitte ennek az országnak a sorsát.

Kormányváltás, korszakváltás – és jó kormányzás! Magyarországnak erre van szüksége. Így: mind a háromra, együtt. Különben ismét csalódni fogunk.

Az MSZP-nek azonban nincs elég szavazója a kormányváltáshoz. Nincs elég hitele a korszakváltáshoz és nincs elég szakértelme a kormányzáshoz. Mindegyikből van neki sok, de egyikből sincs elég.

És 2014-ben a választók nem fogadják el magyarázatul, hogy sokan voltunk, de nem voltunk elegen…

Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Az elmúlt hónapokban az Együtt 2014 szervezetei számára is Napnál világosabbá vált: mekkora felelősséget ró miránk az, amire október 23-án vállalkoztunk.

Világos és választható megoldást kell kínálnunk a változást akaró többségnek. Választhatót az új választási szabályok szerint is. Megoldást azoknak, akik véget akarnak vetni az Orbán–Simicska-rezsimnek. Megoldást azoknak, akik garanciát várnak, hogy 2014 után nem ugyanaz folytatódik, mint amitől 2010-ben szabadulni akartak. Megoldást azoknak, akik nem a baloldali visszavágót várják a politikától, hanem egy jobb ország győzelmét: nyugodt, gyarapodó hétköznapokat.

Ez a mi felelősségünk.

Az Együtt 2014 az út a kormány leváltásához. Az Együtt 2014 az út a magyar politika korszakváltásához. Az Együtt 2014 az út a nyugalom megteremtéséhez. Az Együtt 2014 az út a jó és szakszerű kormányzáshoz.

Ezért kell tehát párttá alakulnunk, és éppen ezért alakulunk is párttá. Együtt, egyetlen nyitott, erős párttá.

Március 15-ig alkalmassá tesszük az Együtt 2014 szervezetét arra, hogy bevonjunk mindenkit, aki segíteni, támogatni akar minket. Támogatni munkával, szakértelemmel, pénzzel és szavazattal.

Sokan leszünk és jobbak leszünk, mint a régi politika képviselői! 2014-ben sokan leszünk és jobbak leszünk!

Kedves Barátaim!

Október 23-a óta járom az országot. Beszélgetek az emberekkel. Naponta megtapasztalom, miként nő a remény, szerte az országban. A remény, hogy meg lehet csinálni, hogy máshogy is lehet csinálni, hogy lehet végre jól is csinálni…

Erről szólnak a zsúfolt fórumok és erről a bíztató levelek. Ez hallatszik a vállalkozók, tanárok és orvosok suttogó bíztatásából. És azoknak a hangos ösztönzéséből is, akik nem függenek az államtól. Akik nem a kirúgástól, vagy szerződés felbontásától félnek, „csak” a jövőtől.

Bizony, barátaim: félelem. Egy idős asszony például azt mondta nekem legutóbb: „Miniszterelnök úr, én a gyerekeim helyett is jöttem. Ők még nem mertek személyesen eljönni, mert az egyik lányom tanár, a férje meg kisvállalkozó. De engem küldtek maguk helyett is. Nekem már nincs mitől félnem.”

Magyarországon bizony megint sokan félnek. Évtizedek után újra félnek. De közben a félelem csöndje alatt növekszik a remény is…

Azok az emberek, akikkel Békéscsabától Győrig, Szécsénytől Oroszlányig találkoztam, pontosan tudják, értik, milyen nehéz, de értékes válságkezelést vitt véghez ez az ország 2009 és 10 között.

Értik és értékelik az őszinte szót. Különbséget tesznek kormányzati nagyotmondás és valódi teljesítmény között.

Kaptam tőlük sok nem várt elismerést, és még több bíztatást. Köszönöm nekik innen is. Szeretném, ha tudnák: nem fogom cserbenhagyni őket. Hallom, értem és megértem őket. Tudom, hogy mit várnak tőlem. Akarom, hogy tudják: meg is fogom tenni. Végig fogom csinálni!

Barátaim!

A bizalom kötelez. Tisztában vagyok a magam felelősségével is. Először is: nem engedem szem elől téveszteni az október 23-án meghatározott közös célt, az Orbán-kormány leváltását. Nem engedek se elterelő hadműveletnek, se bekerítő manővernek. És nem engedek azoknak a kisszerű politikai játszmáknak, helyezkedésnek, önérdekű taktikázásnak sem, amelyeket nálam jobban talán csak a választók unnak…

Másodszor: csak arra összpontosítok, hogy egyetlen nagy erővé szervezzem a rezsim károsultjait. Az Orbán-Simicska rezsim kárvallottjainak akaratát. A jogállamért aggódó civilek, a reményüket vesztő diákok, a külföldön állást kereső orvosok és ápolónők akaratát. A megalázott tanárok és rendőrök, a megbántott nők és anyák akaratát. A földosztás után is földönfutó gazdák és a devizahitelben fuldokló családok akaratát. Az agyonsarcolt vállalkozók és az unokáik jövőjét féltő nagyszülők akaratát.

Ezt a sokféle akaratot egységes erővé kell szervezni, különben csak tehetetlen düh marad.

És harmadszor: tudom, ezeknek a honfitársaimnak az álmát és újraéledő reményét konkrét cselekvési programmá kell formálnom. Választási programmá, aztán a jó kormányzás programjává. Mert nem elég nemet mondani arra, ami ma van, igent is kell mondani arra, ami legyen.

Magyarország reményét most mi képviseljük: mi, együtt. Ez a mi felelősségünk. Ez az én felelősségem is. Ha erős az Együtt 2014: erős lesz az ellenzéki összefogás és erős lesz a korszakváltás kormánya is. Ezért dolgozom.

Gyertek velem, csatlakozzatok a remény koalíciójához! Mondjátok el a szomszédoknak, a munkatársaknak, a barátoknak, hogy újra van remény. Van remény, mert van erő, amely szembeszáll a reménytelenség kormányával. Van erő, amely érzi a fájdalmukat és a csalódottságukat. Van erő, amely képviseli őket.

Csatlakozzatok az Együtt 2014-hez és hívjatok minél többeket: csatlakozzanak hozzánk ők is! Hozzanak magukkal nem egy, de még tíz embert! Jöjjenek el Március 15-én, hogy megmutassuk a változást követelők erejét.

Elindítjuk a csatlakozási kampányt, hogy elérjünk mindenkit. Ha a médián keresztül nem, akkor telefonon. Ha telefonon nem, akkor interneten. Ha interneten nem, akkor majd személyesen. Településről településre, háztól-házig, embertől emberig megyünk.

Én, magam is eljutok az ország minden szegletébe, több tízezer honfitársammal fogok beszélni és találkozni. Százezreket fogok megszólítani, meggyőzni és bevonni az összefogásba! Hogy 2014-ben elegen legyünk a remény koalíciójában.

Sokan leszünk és jobbak leszünk!

Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.