Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bizalom c. konferencia

 

Tisztelt Honfitársunk!
Kedves Szimpatizánsunk!



Február 18-án konferenciát tartottunk, melyen bemutattuk a jó kormányzás gazdaságpolitikai stratégiájának vitaanyagát, mely a Bizalom címet kapta.

Ezzel kapcsolatban kérdések és válaszok formájában szeretnénk Önöknek bővebb tájékoztatást nyújtani.

Sajnálatos módon, a jelenlegi kormánypárt saját nevén és udvari álciviljein keresztül is, folyamatos hazugságkampányt folytat az Együtt 2014 és Bajnai Gordon ellen. Kérjük, mondja el ismerőseinek az igazságot, ne dőljön be a hazugságoknak! Együtt sokan vagyunk, jobbak leszünk, győzni fogunk!



Program vagy vitaanyag?
Mindkettő. Az anyag kidolgozottsága kormányprogram szintű, de vitaanyagnak tekintjük, mivel nyitottak vagyunk a további szakmai egyeztetésekre.

Miért?

Azért, mert az Együtt 2014 politikai korszakváltást szeretne elérni Magyarországon, szakpolitikai programjait is ennek jegyében készíti: többlépcsős folyamatban, az érintettek és a hozzáértők bevonásával.

Kik készítették ezt az anyagot?

A programtervezet a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány égisze alatt készült, megalkotásában több mint harminc szakember vett részt, a szakmai koordinátor Urbán László közgazdász volt.

Ez egy baloldali program?

Ez egy működőképes megoldásokat tartalmazó program. Abban az értelemben baloldali, hogy az áldozatvállalást a tehetősektől várja, és támogatja az alul lévők felemelkedését. A készítők közül többen baloldaliak vagy liberálisok, mások jobboldaliként ismertek. Hisszük, hogy túl lehet lépni az ideológiai megosztottságon és a gazdaságpolitikai dogmákon, majd szakmailag megalapozott programot készíteni a magyar gazdaság újjáépítésére.

 

Mik a program főbb céljai?

Öt pontban fogalmazhatók meg a célok, ezek egymásra épülnek.
? a bizalom helyreállítása
? a stabilitás megteremtése
? a növekedés beindítása
? a foglalkoztatás bővítése
? minőségi, esélyteremtő oktatáspolitika kialakítása


Hogy értendő az, hogy a bizalom hiányzik?

A vállalkozó nem bízik a hivatalban, a beruházó nem tudhatja, milyen törvényeket változtatnak meg, akár visszamenőlegesen, az állampolgárnak nincs miért bíznia az államban, hiszen az a magán-nyugdíjpénztárakban felhalmozott megtakarításait is elvehette.


Milyen adórendszert képzel el az Együtt 2014?

Igazságos, progresszív adórendszert, mely kiszámítható, stabil környezetet teremt.


Mit jelent a progresszív adórendszer?

A progresszív adórendszer lényege, hogy a magasabb jövedelműek magasabb kulccsal adózzanak, a szegények alacsonyabbal. Ez két adókulcsot jelent, a második kulcs határa havi bruttó 400 ezer forintnál lesz.


Ki jár jól vele?

A dolgozók 90 százalékának helyzetén javít vagy nem ront. Magyarországon ma 4,5 millióan fizetnek adót a jövedelmük után. Közülük mintegy 300 ezer ember keres bruttó 400 ezer forint fölött, nekik kell mérsékelt többletterhet vállalniuk, hogy a többi közel 4 millió adózó jobban járjon.


Miért nem jó az egykulcsos szja?

Mert igazságtalan: a gazdagoknak kedvez az alacsony jövedelműek kárára.


Mi az az adójóváírás?

Kompenzáció, mely azoknak jár, akik jövedelme a megállapított bérszint alatt van. Gazdasági programunkban az szerepel, hogy a legnagyobb adójóváírás a minimálbéreseknek járna, majd fokozatosan lenne egyre kisebb, és az átlagbérnél szűnne meg.


Bajnai akkor nem csökkentené a minimálbért?

Nem. A kétkulcsos progresszív szja-rendszer a minimálbéresek számára nettó 8-10 ezer forintos fizetésemelkedést jelentene.


Mi az adóalkotmány, és miért van rá szükség?

Az adóalkotmány egy olyan dokumentum, mely rögzíti, az állam hogyan és mikor módosíthatja az adójogszabályokat, célja a jogszabályi környezet stabilizálása. A külföldi tőke beáramlását lehetetleníti el az, ha az adószabályokat állandóan változtatják. Célunk, hogy évente legfeljebb egyszer lehessen ezt megtenni.

Mi az a sárgalap-szabály a gazdaságban?

A hatóságok először figyelmeztessék a vállalkozásokat, ne büntessenek azonnal! Célunk, hogy megszűnjön a bírságok behajtás-jellege.


Mi lesz a különadókkal? Eltörlik?

A különadókat mérsékelni kell, hogy a munkahelyeket teremtő tőke ne meneküljön el az országból, de szó sincs teljes eltörlésükről. Bankadó régóta van Magyarországon, nem a Bajnai- és nem is az Orbán-kormány vezette be. A továbbiakban is lesz, a mértéke azonban csak akkor csökkenhet, ha a bankok beindítják a hitelezést, és ennek látható eredménye van. A telekomadó miatt Brüsszel eljárást folytat hazánk ellen, ezért azon is változtatni kell majd. Nem szabad, hogy a különadók megfojtsák a növekedést, a különadót fizető szolgáltatóktól azonban garanciákat kell kapnunk arra, hogy újból beindítják a beruházásokat!


Lesz-e ingatlanadó?

Ingatlanadó most is van, a Fidesz vezette be, az önkormányzatok vethetik és vetik ki. Országos és értékalapú ingatlanadó bevezetését az Együtt 2014 nem tervezi, mert az a devizahitelesek helyzetén tovább rontana.


Mi lesz a közbeszerzéssel?

A közbeszerzési rendszert át kell alakítani, mert a korrupció egyik melegágya, átláthatatlan és ellenőrizhetetlen. Annak érdekében, hogy ez megváltozzon, többek között nyilvánosságra kell hozni a közbeszerzési szerződéseket, még azok hatályba lépése előtt.


Ma magas a munkanélküliség. Hogyan csökkenthető?

A munkanélküliségi ráta akkor csökken, ha több munkahely létesül, mint amennyi megszűnik. Ehhez azonban arra van szükség, hogy visszaálljon a befektetői bizalom, csökkenjenek a vállalkozások terhei és javuljon a munkaerő-kínálat képzettségi szintje.


Mi lesz az oktatással?

Gazdaságpolitikánk stratégiai ágazatként tekint az oktatásra, ez ugyanis a munkaerő fejlesztésének útja. Úgy gondoljuk, ez nem lehet költségvetési kérdés, akkor is fejleszteni kell, ha éppen nem megy jól az országnak, hiszen befektetés a jövőbe.



Az Együtt 2014 egyeztetésekbe kezd a március 15-i megmozdulásokkal kapcsolatban

Az Együtt 2014 nevében Kónya Péter, a Szolidaritás Mozgalom, az Együtt 2014 egyik alapítószervezetének elnöke egyeztetést kezdeményez a demokratikus ellenzéki pártok között a március 15-i nemzeti ünnep rendezvényének előkészítése ügyében.

Mára már a politikai paletta szinte minden szereplője egyetért abban, hogy az ellenzéki oldal összefogása, közös gondolkodása, közös akaratnyilvánítása elengedhetetlen a korszakváltásban. Ebben a munkában a politikai pártoknak éppen úgy részt kell venniük, mint a civil szervezeteknek.

Ezen meggondolásból, az Együtt 2014 választói mozgalom azzal a felhívással él a demokratikus ellenzéki pártok felé, hogy teremtsék meg annak lehetőségét, hogy 2013. március 15-én ? saját megemlékezésüket követően - közösen, a pártokhoz nem kötődő demokratákkal, civil szervezetekkel, számukra is elfogadható módon és formában együttesen is hitet tehessünk a kormányváltás és a korszakváltás szükségessége mellett.

http://w.egyutt2014.hu/marc15_szolidaritas

 

Követeljük a hallgatói önkormányzati rendszer megújítását!

Az, ami az ELTE BTK HÖK-jénél történt, több egyszerű tahóságnál: a hallgatók tisztességtelen és törvénytelen listázása a magyar közélet egyik legnagyobb botránya: jogtiprás.

A jogsértések azonnali megszüntetése és a jogkörükkel visszaélő HÖK-tisztségviselők felelősségre vonása nem elegendő: a magyar egyetemi hallgatói önkormányzati rendszert is alapjaiban kell megújítani!

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom olyan hallgatói önkormányzati rendszerben látja a megújulást, amelyben:
? hallgatói önkormányzati képviselői jelöltséget nyilvános pályázati anyaggal lehet vállalni, a szavazás titkosan történik, méghozzá tantárgyfelvételkor, az elektronikus tanulmányi rendszeren keresztül, ezzel jelentősen szélesíteni lehet a HÖK demokratikus legitimációját;
? időbeli korlátja van a HÖK-tagságnak;
? a HÖK-tisztségviselőknek beszámolási, válaszadási kötelezettsége van a hallgatók felé: a hallgatók kérdéseket tehetnek fel nekik az elektronikus tanulmányi rendszeren keresztül, amelyekre 8 napon belül válaszolniuk kell;
? támogatást a HÖK csak nyilvános pályázat alapján oszthat, az eredményt és az elszámolást pedig egyaránt köteles nyilvánosságra hozni;
? minden hallgatói önkormányzat által kötött szerződést nyilvánosságra kell hozni a hiteles elszámolással együtt;
? minden személyi kifizetést nyilvánosságra kell hozni.

Nem kell budapesti bölcsészhallgatónak lenni ahhoz, hogy mindenki érintettnek érezhesse magát: amit az ország egyik legnagyobb egyetemén a hatalomhoz jutó szélsőjobboldaliak akadálytalanul megtehettek a hallgatókkal, azt egy egész országgal is megtenné a hatalomra jutó szélsőjobb, a Jobbik.

A ma érvényes HÖK-rendszer megbukott: politikai szélsőségesek és gátlástalan politikusok keltetője lett ? tisztelet a ritka kivételnek. A hallgatói önkormányzati rendszert alapjaiban kell megújítani, mert a visszaélések révén tehetséges fiatalok jövőjét teheti tönkre. Mindez pedig az amúgy is térdre kényszerített magyar felsőoktatás ismeretében egy teljes nemzedék tragédiáját okozhatja. Nemzeti érdek, hogy ezt megelőzzük.

http://w.egyutt2014.hu/eltehok

Forrás: Együtt2014

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.