Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2014 - ben lehet majd szavazni az összefogás jelöltjeire

 2014-ben lehet majd szavazni az összefogás jelöltjeire!

 

Akármennyire lesz kreatív a kormány, hogy ebben akadályozzon minket, mi még kreatívabbak leszünk.

Az előzetes regisztráció intézménye, vagy a rezsim legújabb ötlete, hogy egyesületek ne indulhassanak a választáson, mind-mind adminisztratív fekvőrendőrök a szabad választások előtt. Az Orbán-rezsim azon ügyködik, hogy a pálya nekik lejtsen a választásokon.

A regisztrációval csökkentik az aktív választók számát és elveszik a szavazati jogát annak, aki csak a kampány utolsó két hetének tanulságai alapján döntene úgy, hogy elmegy szavazni.

Az egyesületekre vonatkozó szigorítással pedig - ami érdekes módon 2012. október 23-a előtt nem jutott a kormánypárti képviselők eszébe - két legyet akarnak ütni egy csapásra:

- egyrészt el akarják bizonytalanítani az olyan friss erők, mint a Magyar Szolidaritás Mozgalom, vagy a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás, illetve Milla Egyesület támogatóit;

- másrészt arra akarják kényszeríteni a formálódó választói összefogás résztvevőit, hogy itt és most párttá alakuljanak.

A politikai fekvőrendőrök sem akadályozzák azonban meg, hogy eljussunk a szavazófülkékig, és a megosztási kísérleteknek sem ülünk fel!

Tudjuk, hogy a demokratikus ellenzéki oldalnak most nem új, versengő pártra van szüksége, hanem közös felületre - széles választói összefogásra! Olyanra, mint amilyet az Együtt 2014 kínál. Az Együtt 2014 Választói Mozgalomban ugyanis minden demokrata összefoghat a honfitársával, hogy leváltsa a kormányt, lebontsa a rezsimet és új politikai korszakot kezdjen. Akármennyire lesz kreatív a kormány, hogy ebben akadályozzon minket, mi még kreatívabbak leszünk: olyan szervezeti formát találunk az összefogásnak, amely a leghatékonyabbnak ígérkezik a rezsim aktuális szabályrendszerével szemben.

Így vagy úgy, de 2014-ben biztosan lehet majd az összefogás jelöltjeire szavazni!

Meg fogjuk csinálni!

Forrás: Együtt 2014

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.