Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A játéknak lassan vége…

Fideszes képviselőtársaink, kár már így erőlködni! Észre kéne venni, hogy ez alatt a hét év alatt nem sikerült a XV. kerületben az itt élőket Hajdú László polgármester ellen fordítani.

Az pedig már csak szánalmas próbálkozás, hogy most a helyi baloldali, nem kormánypárti politikai erőket (DK, MSZP) akarják egymás ellen fordítani, majd ennek kudarca után a hivatal szakmai vezetését, a jegyzőt, Lampert Mónikát igyekszenek a polgármesterrel összeugrasztani. László Tamás, a kerület országgyűlési képviselőjének okfejtése szerint valójában Lampert akarja leváltani a polgármestert, a pártpolitikai csata az MSZP és a DK között zajlik, mert Gyurcsány Ferenc „kinézte” magának a kerületet, az MSZP viszont ezt nem akarja hagyni. 
 

László Tamásnak és párttársainak, más pártok vezetőinek gondolataiban, elképzeléseiben való kotorászás, vízióinak megfejtése helyett inkább azon kéne fáradoznia, hogy a XV. kerületben élőknek valóban jobb és élhetőbb legyen a mindennapi élete, és ne azt kelljen néznie a kerületi televízióban, hogy azok az önkormányzati képviselők, akiket ők a városházára küldtek egymás lejáratásával vannak elfoglalva nap mint nap, vagy be sem járnak munkahelyükre, és így a helyi ügyek pedig torlódnak és döntésre várnak. 
És ha már itt tartunk, miért bűne az Hajdu László polgármesternek, akit László Tamás szerint csupán a „pitiáner politikai számítás” vezérelt abban, hogy szót emelt és nem hajtotta végre a fideszes többségű testület döntését a 280 milliós közbeszerzésekről, hiszen Hajdú szerint a 77 millió forinttal nagyobb összeg két óvoda és egy bölcsőde felújítására indokolatlan, és jelentős túlárazásról van szó.

 

László Tamás érvei, az általa jegyzett közleményben leírtak, egyre jók csupán, hogy tovább növelik a békétlenséget a képviselő-testületben, pedig már ideje lenne észrevenni, a játéknak lassan vége…

Legárd Krisztián, önkormányzati képviselő (DK)

Demokratikus Koalíció XV.kerület fényképe.