Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Nemzeti Színház volt igazgatója Magyarországon lassan már nem kap munkát.

 

bjf-logo.jpg

Baloldali Jövő Fórum sajtófigyelő     

Forrás: Hír24

 

 

Már a kultúrába is beleszólnak fentről az „elvtársak.”

 

A Nemzeti Színház volt igazgatója Magyarországon lassan már nem kap munkát.

Alföldi Róbert Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az egyik vidéki városban maga a polgármester tiltotta meg, hogy visszahívják őt, pedig rendezett is már ott. Alföldi szerint lassan nem kap már rendezői feladatot Magyarországon.

 

 

Fotó: Ancsin Gábor

"Nemrég egy vidéki városban rendeztem, de a polgármester megtiltotta, hogy visszahívjanak. A Radnótiban vagy a Vígben még dolgozom. De ha a helyzet nem változik, pár éven belül nem lesznek olyan helyek, ahol egy ilyen rendező feladathoz jut. Azért nem panaszkodom. Kormányunknak köszönhetően külföldön keresett és híres vagyok. Nemrég a németországi Egenfeldben dolgoztam, majd az ausztriai St. Pöltenben. Érdekes tolmács segítségével, idegen közegben színházat csinálni. Csak éppen magyar színházművészként honi ügyeink inspirálnának leginkább" - írta ki a rendező Facebook-oldalára. Alföldi korábban úgy fogalmazott, Magyarországon szinte száműzötté vált.

 

http://www.hir24.hu/bulvar/2014/03/17/polgarmester-tiltotta-meg-alfoldi-visszatereset/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.